Előzmények

A bölcsésztudományok természetükből fakadóan a nyelvek, kultúrák és kulturális örökség, valamint a kultúrák közötti közvetítés tanulmányozásával illetve megóvásával foglalkoznak, és mint ilyenek, a legkomolyabb kihívást jelentik az információs és kommunikációs technológiák (ICT) számára. Ez nem meglepő, hiszen a bölcsésztudományokban használt adatok messze nem egységesek és sokkal összetettebbek mint a természettudományokban használtak, melyek elsőként jutnak eszünkbe amikor szóba kerül az ICT.

Mindezidáig az informatikai és mérnöki tudományok alig vették figyelembe - vagy egyenesen irrelevánsként kezelték - azokat a lehetőségeket, melyek a humán tudományterületek vizsgálati adatainak és artefaktumainak digitális elemzése és leírása folytán járulhatnának hozzá az információs és kommunikációs technológiák továbbfejlődéséhez, annak ellenére, hogy mindkét terület előnyére válna az együttműködés. Tény, hogy a bölcsésztudományokon belül számos olyan terület is van, melyeken sikeresen alkalmazhatók a számítógépes módszerek, szoftverek és hardver-rendszerek.

Sajnos azonban a legtöbb európai országban maguknak a bölcsésztudományoknak sincs teljes képe arról, hogy értékük és jelentőségük többek között függ attól is, milyen mértékben tudnak hozzájárulni a technológiai fejlődéshez. A humán tudományterületek úgy valósíthatják ezt meg, hogy a mérnöki és számítástechnikai tudományokkal karöltve olyen hardver- és szoftver-fejlesztéseket hoznak létre, melyek segítségével lehetővé válik a bölcsésztudományok eleve diffúz és összetett adathalmazainak feldolgozása és elemzése. Az új technológiák bevezetése a kutatási lehetőségek teljesebb kiaknázását tenné lehetővé és ily módon óriási léptékű fejlődést eredményezhetne a humán tudományterületeken belül is, ám ez - talán Nagy-Britannia kivételével - még mindig nem tudatosult eléggé az európai bölcsésztudósok körében.

A bölcsésztudományok egyik kiemelkedő, ám következetesen mellőzött előnye az, hogy éppen azok a hallgatók választják jellemzően a humán szakterületeket, akik szemmelláthatóan kevésbé vannak jelen az IT és mérnöki karokon - a női hallgatók. A bölcsésztudományokon belül veszni hagyják ezt az előnyt és tétlenül nézik, ahogy a női hallgatók minden oldalról engednek a csábításnak és bölcsésztanulmányaikat megszakítva a természettudományi vagy technológiai karokra íratkoznak át. A bölcsésztudományok valódi feladataként azonban elvárhatjuk, hogy ezt az ún. nemek közötti egyenlőtlenséget differenciáltabban és előrelátóbban kezeljék azáltal, hogy informatikai kurzusokkal gazdagítják programjaikat és ily módon felkészítik/kiképezik a hallgatókat arra, hogy tanulmányaik során számítógépes módszereket is alkalmazzanak. Ily módon a bölcsésztudományok nagymértékben hozzájárulhatnának a feltételezett „kemény” (férfi) és „puha” (női) tudományos területek közötti szakadék áthidalásához, ahelyett, hogy továbbra is segítenék fenntartani ezt az alapértelmezettnek vélt mesterséges állapotot.

Igaz, hogy az utóbbi három évtizedben a bölcsésztudományokon belül élénk vita alakult ki a számítógépes alkalmazások és módszerek hasznáról, de ennek ellenére ilyen programok eddig csak elvétve kerültek bele a tantervekbe. Ezenfelül ritkán merülnek fel olyan kérdések, mint pl. mi történik a különböző típusú kulturális artefaktumokkal a számítógépes eszközök metszetében, hogyan segítenek bennünket a számítógépes módszerek és eszközök új tudás birtokába jutnunk, milyen kihívásokkal szembesítik a vizsgálati tárgyak ezeket a módszereket és eszközöket, és milyen kérdéseket tegyünk fel ha számítógépes módszereket szeretnénk alkalmazni.

Végül, de nem utolsósorban még mindig hiányzik a párbeszéd az egyes részterületek között, annak ellenére - ahogy ezt a bölcsészinformatika és a digitális bölcsészet példáján is látjuk -, hogy a számítógépek illetve digitális alapokon nyugvó eljárások és szükségletek egyre inkább megkérdőjelezik a részterületek, az elmélet és gyakorlat, illetve a technológiai megvalósítás és a kutatási megfontolások közötti hagyományos határvonalakat. Ez az újfajta megközelítés nemcsak sajátos eszközöket kíván, hanem transzdiszciplináris módszereket is.

A felismerés hiánya, az inter- és transzdiszciplináris megközelítések mellőzése, illetve a hiányzó jövőorientált és fenntartható gondolkodási mintákat és módszereket ösztönző oktatási formák mindenekfelett a fiatal kutatókat érintik kedvezőtlenül, nemcsak a bölcsésztudományokban, de a mérnöki és informatikai tudományokban is.